Az olvasáspedagógiai szakirodalmi ajánló jegyzékünkkel azoknak az érdeklődőknek állítottunk össze forrásanyagot, akik szeretnének a fiatalok olvasásfejlesztésével tudatosan foglalkozni.
Ábrahám Mónika: 12-14 éves gyerekek olvasási, könyv- és könyvtárhasználati szokásai. In: Új Pedagógiai Szemle, 2006. 1. sz. p. 3-23.
Adamikné Jászó Anna: 33 téma a szövegértő olvasás fejlesztésére. Bp.: Holnap, 2004.
Ennek a könyvnek több célja van. Megkísérli fejleszteni a napjainkban sok gondot okozó szövegértő – szó szerinti, értelmező, kritikai, kreatív – olvasást. Megkísérli elmélyíteni a középiskolai irodalmi tananyagot, megkísérli közelebb hozni az alkotó lelkületét olvasója lelki világához. Ebből a szempontból különbözik a prakticista angolszász típusú olvasástesztek világától, bár tesz engedményeket: foglalkozik az ismeretközlő szövegek, ábrák, grafikonok olvasásával, valamint folyamatelemzéssel.
Adamikné Jászó Anna: Irodalmi kánon és olvasóvá nevelés: A kincses könyvekről és a folyamatolvasásról. In: Magyartanítás, 1998. 3. sz. p. 24-25.
Adamikné Jászó Anna: A magyar olvasástanítás története. – Bp.: Osiris, 2001.
Valóban nagy mesterség jól tanítani, különösen kisgyermekeket az olvasásra. A tanító okossága, vagyis módszertani tudása pedig mindenkor meghatározó tényezője a tanításnak.
Könyvünk a kezdeti olvasástanítás módszereinek történetét mutatja be, más szóval: az ábécéskönyvek történetét. Haszonnal forgathatja, és ötleteket meríthet belőle minden gyakorló tanító. Nélkülözhetetlen segédeszköz a tanítóképző főiskolai oktatásban. Azok is élvezettel olvashatják, akiket érdekel a kultúrtörténet, a gyermek első olvasmányainak története, az iskolaügy múltja és jelene. A szakmai körökön, kívül tehát a nagyközönség számára is van mondanivalója.
Adamikné Jászó Anna: Okozat és okok korunk olvasáskultúrájában. In: Könyv és Nevelés, 2007. 2. sz. p. 31-42.
Az olvasással sok diszciplína foglalkozik: a nyelvtudomány, az irodalomtudomány, a kommunikációtan, a pszichológia, a pszicholingvisztika, a szociológia, a szociolingvisztika, a kultúrtörténet, a pedagógia, a módszertan, a megismeréstudomány, hogy a legfontosabbakat említsük. Éppen ezért az olvasáskutatás igazi interdiszciplináris terület.
A könyv témája a kezdeti olvasástanítás módszerbeli kérdései, a szövegértő olvasás kérdései, az olvasó motiválása.
Adamikné Jászó Anna: Az olvasó és a szöveg. In: Új Pedagógiai Szemle, 1996. 3. sz. p. 10-16.
Adamikné Jászó Anna: A szövegértő olvasásról. In: A magyar kultúra jelene és jövője. 1. köt. Bp.: MTA, 2009. p. 169-191.
Andor Mihály: A könyv, mint a kulturális értékek mutatója. In: Iskolakultúra, 1999. 11. sz. p. 62-70.
Bacskó Márta, Balázs Nikolett, Kőrös Kata, Madocsai Kinga, Mohácsi Eszter, Sáfrán Réka: Szövegértés lépésről lépésre. Szövegértési gyakorlókönyv megoldókulccsal. – Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2011.
Ma már mindenki számára világos, hogy a szövegértés fejlesztése elengedhetetlen feladat, mely csak tervszerű és folyamatos gyakorlás révén valósulhat meg. A fejlesztést ez a könyv folyamatként kezeli, változatos, érdekes feladatokon keresztül tudatosan gyakoroltatja a különféle szövegtípusok megértését.
Balogh Mihály: Olvasás versus…I. In: Könyv és Nevelés, 2011. 3. sz. p. 28-37.
Bánréti Zoltán: A lényeg: kiolvasható. Szövegértési és olvasási képességfejlesztő feladatok középiskolások számára. – Bp.: Korona Kiadó, 1994.
A kötet a szövegek értelmes lényeglátó olvasását segítő feladatrendszert tartalmaz a középiskolások számára.
Bárdos József: A gyermeki megismerés és az irodalom. In: Könyv és Nevelés, 2011. 2. sz. p. 34-50.
Bartos Éva: Gyermekek biblioterápiája. In: Fordulópont, 1999. 2-3. sz. p. 93-103.
Bárdossy Ildikó, Dudás Margit, Pethőné Nagy Csilla, Priskinné Rizner Erika: A kritikai gondolkodás fejlesztése: Az interaktív és reflektív tanulás lehetőségei. – Budapast, Pécs: Pécsi Tudományegyetem, 2002.
Ez a tanulási segédlet az RWCT projekt (Kritikai gondolkodás fejlesztése olvasással és írással) magyarországi adaptációjának folyamatában, a pécsi regionális csoport tevékenysége, tagjainak szakmai együttműködése során jött létre az elmúlt három évben.
A tanulási segédlet az interaktív és reflektív tanulás módszereit és technikáit követve és felhasználva a kritikai gondolkodás tartalmát kibontó, önállóan is felhasználható, ugyanakkor egymásra épülő témákban építkezik. A témákat felvezető célok és lezáró értékelések foglalják egységbe. A témák kibontásához, feldolgozásához a kötet feladatokat ajánl, melyek választási lehetőségeket is jelenthetnek a kurzus órakeretétől, a csoportok összetételétől vagy a trénerek elképzeléseitől függően. Törekedtünk arra, hogy lehetőség nyíljon minél több interaktív és reflektív tanulási technika sajátélményű kipróbálására.
A tanulási technikák leírása a 13. fejezetben megtalálható, ezek a technikák szövegértési stratégiaként is felhasználhatók.
Könyvünk elsősorban a tanári gondolkodás és a tanulás(szervezés) alakítására törekszik, lehetőséget ad meglévő ismeretek feltárására, a saját jelentések megteremtésére és reflektálására. Mindez átgondolható és felhasználható támpontokat adhat a tanulócsoportokat (hallgatói kurzus vagy tanár-továbbképzési tanfolyam) alkotó, szakmájukról (leendő szakmájukról) tanuló szakembereknek (leendő szakembereknek).
A tanulási segédlet azzal a szándékkal adjuk most közre, hogy a téma több szempontból való megközelítésével elősegítsük mindazok további munkáját, akik az interaktív és reflektív tanulás, a kritikai gondolkodás fejlődésért, fejlesztésért közös gondolkozásra, beszélgetésre, komoly és felelősségteljes munkára szövetkeznek.
Benczik Vilmos: Irodalom, olvasás, világháló. In: Könyv és Nevelés, 2003. 3. sz. p. 7-11.
Benczik Vilmos: Az olvasás alkonya? In: Fordulópont, 1999. 2-3. sz. p. 5-12.
Benedek Elek öröksége. Szerk. Jenei Teréz, Nagy Éva. – Nyíregyháza, Élmény94 Bt., 2010.
A tanulmánykötetben az irodalmi nevelésről, az olvasóvá nevelésről olvashatunk tanulmányokat. Több írás szól s mesekutatásról és a mese fontosságáról az oktatásban. Gyermekvers elemzéseket is találunk a kötetben és egy gyerekek körében végzett olvasásvizsgálat tanulságaival is megismerkedhetünk.
Jelen tanulmány célja, hogy arra az érzelmi háttérre és hatásokra irányítsa a figyelmet, amely sok mindent megalapoz és eldönt a tekintetben, hogy az adott személy hogyan és milyen mértékben fogja tudni hasznosítani az olvasást és az olvasottakat saját érzelmi intelligenciája, önismerete, emberismerete és szociális alapkészségei fejlődésében, illetve általában mennyire hat személyisége gazdagodására és életminőségére az olvasás kontextusában születő önismereti és társas élmény. A témakör számos tárgyalható aspektusa közül a továbbiakban a kisgyermekes családok és a helyi közösségek fiataljainak olvasáson keresztül való könyvtári támogatását-nevelését fogjuk részletesebben tárgyalni.
Amikor arról beszélünk, hogy a könyvtáros és a könyvtár hogyan támogathatja a pedagógiai és nevelő munkát, valójában rá kell jöjjünk, hogy ezen a területen az olvasásfejlesztés és az olvasóvá nevelés nemcsak cél, hanem az olvasás és a könyv egyben a leginkább magától értetődő módon rendelkezésünkre álló és a legkönnyebben mozgósítható személyiségfejlesztő eszköz is. Ennek kiindulópontja az olvasás alapvető mentálhigiénés funkciója, amely az egészséges személyiség érzelmi szükségletei szempontjából a következő élményekben, cselekvésekben és hatásokban ragadható meg: az érzelmi feszültség oldása; a biztonságérzet megtalálása; kikapcsolódás biztosítása; a képzelet, fantáziamunka mozgósítása; a világ működésének megismerése, a lét értelmére irányuló értelemkeresési törekvés; az önismeret fejlesztése, a saját viselkedésre való rálátás, működésünk jobb megértése; a problémamegoldási képesség fejlesztése; a mások megértésére való képesség fejlesztése; a másokhoz való sikeres érzelmi kapcsolódás képességének kialakítása.
Olvasmányaink azzal nyújthatnak segítséget szellemi-lelki jóllétünk megtalálásához és védelméhez, hogy támpontokat adnak érzéseink azonosításához, a viselkedésünkre való rálátáshoz, önmagunk és a világ jobb megismeréséhez és megértéséhez. Az olvasás egyike azon kreatív tevékenységeknek, amelyek magasabban szervezetté teszik az emberi személyiséget, vagyis egyszerre tölt be lelki zavarokat megelőző, egészségvédelmi és fejlesztő funkciót.
Jelen tanulmány azt igyekszik körüljárni, hogy Norman N. Holland tranzaktív irodalomelmélete hogyan és miért lehetne alkalmazható a biblioterápiában, azon belül is leginkább az irodalomterápia elméletében és gyakorlatában. Ez a kísérlet annál is inkább érdekes vállalkozás, mert Hollandra valamiért nem hivatkoznak a biblioterápiás foglalkozásaik tapasztalatait publikáló magyar szakemberek, és a biblioterápiás gyakorlat elméleti hátterének megteremtési kísérleteiben, például Jeney Éva frissen megjelent irodalomterápia-elméleti munkájában sincs jelen a neve. Annál ismertebb Holland a pszichoanalitikus irodalomtudománnyal és narratív pszichológiával foglalkozók körében.
A tanulmány a biblioterápia fogalmáról, céljairól és gyakorlati használatáról ad átfogó képet.
Bettelheim, Bruno: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. – Bp.: Corvina, 2000.
A klasszikus európai meseirodalom legszebb darabjai: a Jancsi és Juliska, a Piroska és a farkas, a Hófehérke és a hét törpe és még számos ismert mese évszázadok óta a fejlődő és bontakozó gyermeki lélek szellemi tápláléka. Az elmúlt évtizedekben a „racionalista” beállítottságú pedagógusok és pszichológusok úgy vélték, hogy a mesék ijesztő és kegyetlen motívumai ártalmasak a gyermeki lélek fejlődésére, ezért támadták és akadályozták a mesék eredeti, népi, hagyományos fogalmazásban való megjelenését. Bruno Bettelheim gyermekpszichológus a mesék részletes elemzése során bemutatja, hogy a felnőtt ésszel ijesztőnek és kegyetlennek tűnő mesemotívumok milyen módon vesznek részt a gyermek lelki anyagcseréjében, és hogyan segítenek megoldani a valóban ijesztő konfliktusokat, melyek lélektani megértése és feldolgozása nélkül a gyermek nehezen válhat kiegyensúlyozott, ép lelkű felnőtté.
Bobokné Belányi Beáta: Az olvasás mint nevelés. In: Könyv és Nevelés, 2002. 3. sz. p. 14-24.
Bocsák Veronika, Benkő Zsuzsanna, Hölgyesi Györgyi: Olvass nekem!: Kalauz szülőknek, óvónőknek, tanítóknak a gyermekkönyvek útvesztőjében. – Bp.:Trezor, 1995.
Nem olvas a gyerek! – hagyja el mind gyakrabban a panasz szülők és pedagógusok száját, ráadásul nem is alaptalanul. Az olvasás nagyon veszélyes vetélytársra talált a televízióban és a videóban, s a mai gyerekek valóban kevesebbet olvasnak, mint szüleik, nagyszüleik tették. Ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok és a tudományos megfigyelések egyaránt arra figyelmeztetnek, hogy a nem olvasó gyerekek gondolkodása, érzelemvilága szürkébb, szegényesebb, mint olvasó társaiké, s ez hátrányt jelent számukra a társadalmi érvényesülésben is. E könyv szerzői a gyermekek olvasásra neveléséhez próbálnak gyakorlati, jól hasznosítható tanácsokat adni.
Boldizsár Ildikó: A BIT agyú gyerekek és a mese. In: Iskolakultúra, 1999. 1. sz. p. 69-71.
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja. – Bp.: Jelenkor, 2018.
Egy lány hamis online személyiségbe menekül, hogy szeretetet és elfogadást találjon. Börtönbüntetésüket töltő anyák néhány napra találkozhatnak gyermekeikkel, ha vállalják, hogy ugyanannyi idővel meghosszabbodik a büntetésük. Egy férfi a felesége és fiatal szeretője között vergődik, ám képtelen választani…
A válság legmélyebb pontján mindannyian úgy döntöttek, hogy a meseterápia segítségével oldják meg helyzetüket. Összesen kilenc történet tárul fel Boldizsár Ildikó legújabb kötetében, mely egyúttal a Metamorphoses Meseterápiás Módszer több mint száz módszertani elemének átfogó ismertetése is, izgalmas és elgondolkodtató élethelyzeteken keresztül. Az eredetileg a német olvasóközönség számára írt mű egyszerre bevezetés a meseterápiába, szintetizáló újragondolása egy közel húszéves praxisnak, s nem utolsósorban hasznos kézikönyv öngyógyító mesés utakhoz is.
Boldizsár Ildikó: „Bízom benne, hogy ez a könyv nemcsak kapaszkodókat és inspiráló ötleteket ad néhány életválság vagy elakadás mesékkel történő megoldásához, hanem abban is segít, hogy a meseterápia iránt érdeklődők megismerhessék a Metamorphoses Meseterápiás Módszer minden elemét. Mert végül is valóban most először található minden lényeges alkotóelem együtt, egy kötetben, méghozzá esettanulmányok kíséretében.”
Boldizsár Ildikó: Mesepoétika. – Bp.: Akadémiai K. 2004.
A Mesepoétika Boldizsár Ildikó mesekutató elmúlt két évtizedben megjelent írásaiból válogat. A mese műfaja megengedi a kutatónak, hogy olykor elrugaszkodjon a száraz tényektől és adatoktól, ezért nem meglepő, ha „e könyv írásait átlengi a kutatás tárgyából, a mesevilágból áradó poézis”. A szerző három nagy egységre osztja kötetét: A mesék élni segítenek; A mese és a gyermek; Milyen a jó mesekönyv? Boldizsár Ildikó írásai alapján megismerhetjük a mesék bonyolult világát, a tipikus női és férfi szerepeket, a bit-agyú gyerekek gondolkodásmódját és a mesék gyógyító erejét, valamint azt is megtudhatjuk, hogy mi kell valójában egy jó mesekönyvhöz. A kötetet Horváth Andrea hangulatos illusztrációi egészítik ki.
Boldizsár Ildikó: Meseterápia: Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. – Bp.: Magvető, 2010.
A könyv azoknak íródott, akik értik vagy érteni szeretnék a meséket. A mesék a hagyomány által megszentelt tudás hordozói, s nemcsak vigaszt és bátorítást adnak, hanem arra is képesek, hogy bizonyos lelki és fizikai fájdalmakat enyhítsenek. A szerző korábbi, nagy sikerű meseválogatásai után új könyvében a mesék gyógyító erejének titkát kutatja, s kutatási eredményeit rendkívül közérthetően tárja elénk.
A könyv bevezet a mesék hagyományába, rávilágít a közösségi meseélmény szertartásos, történelmi gyökereire, a népmese szerepére az egykori társas szabályrendszerek átadásában, és részletesen bemutatja azt a bölcsesség alapú terápiás eljárást, amely hosszas kutatómunka eredményeként született. A mese gyógyító erejének bemutatására a szerző saját praxisából hoz példákat, s hasznos tanácsokat ad azzal kapcsolatban, hogyan tehetjük mindennapossá a meséket életünkben.
Boldizsár Ildikó: Varázslás és fogyókúra: Mesék, mesemondók, motívumok. – Bp.: Kijárat Kiadó, 1997.
A szerző írja:
„Azt gondolom, hogy a mesekutatás megújításának egyik lehetséges útja, ha a mesét mint műalkotást. Ezt a kézenfekvőnek tetsző vizsgálati szempontot a folklorisztikában éppúgy elhanyagolták, mint a műmese vizsgálatát az irodalomtudományban: az évtizedek alatt összegyűjtött, tekintélyes mennyiségű folklórszöveg és a „gyerekmesének” minősített feldolgozások, mesekönyvek alapos szövegvizsgálatra és olyan tipologizáló rendszer felállítására várnak, amely leírja a mese mint műforma lényegi jegyeit, s jól elhatárolja a mesén belüli csoportokat. A mese vizsgálatát nem lehet kizárólag a népmesékre korlátozni, hiszen ha igaz az, amit előfeltevésemben állítok, hogy minden mese azonos műfaji törvényszerűségből következve és azoknak megfelelve lesz mese, hasonló módon modellálva a világot, a kutatást a műmesére is ki kell terjeszteni. A nép- és műmesék között nem hierarchiát, hanem korrelációt feltételezek, és lényegében nem „kronológiai rend”, hanem „egyidejű rend” alapján, konkrét műalkotásokként vizsgálom az egyes meséket.”
Buda Mariann, dr.: Óriás leszel? – A tehetséges gyerek. – Bp.: Dinasztia, 2004.
Senki nem tudja, hány ragyogó adottsággal született kisgyermekbõl lett átlagos, szürke, vagy akár deviáns, kallódó felnõtt. Ez a könyv abban a reményben íródott, hogy a felnõttek értõ odafigyelése, támogatása mellett egyre kevesebben lesznek ilyenek. Könyvünket mindazoknak a felnõtteknek szánjuk, akik felelõsséget éreznek a gyermekek iránt. Segíteni szeretnénk abban, hogy szülõként, pedagógusként képesek legyünk felismerni, támogatni, fejleszteni a tehetséget; a magunk módján hozzájárulni a csodához.A szerteágazó ismereteket, a tudományos eredményeket, a pszichológusok, fejlesztõ pedagógusok és szülõk tapasztalatait igyekeztünk összefoglalni, áttekinthetõ rendszerbe foglalni. A könyv nem elsõsorban szakemberek számára íródott, nem követel pszichológiai jártasságot. A tartalomból röviden: A tehetség a kutatások tükrében: intelligencia, kreativitás, többtényezős modellek. A tehetség felismerése a különböző életszakaszokban: óvodáskorban, kisiskolás és kamaszkorban. A tehetség felismerésének szubjektív akadályai. A tehetség gondozása, a fejlődés feltételeinek megteremtése otthon és az iskolában: biológiai szükségletek, a biztonság szükséglete, a szeretet szükséglete, a tudás és megértés szükséglete, az önmegvalósítás szükséglete, stb. A szülők és a pedagógusok szerepe a tehetség fejlesztésében: mik legyenek az elvárások, hogy történjen az iskolaválasztás, hogy fejlesszük a képességeket, a tanulást, a kreativitást, stb.
Büki Péter: A népmese és a gyermek. In: Fordulópont, 1999. 4. sz. p. 12-29.
Cs. Bogyó Katalin: Olvasásnépszerűsítés nem hagyományos eszközökkel: az iskolai könyvtári blogok. In: Könyv és Nevelés, 2008. 2. sz. p. 38-40.
Csapó Benő, Csépe Valéria: Tartalmi keretek az olvasás diagnosztikus értékeléséhez. – Bp.: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2012.
Az olvasás sajátos szerepet tölt be a tanulásban, amennyiben elfogadjuk, hogy ennek megfelelő szintje minden további tanulás előfeltétele. Biztos szövegértés nélkül nem lehet elmélyülni a matematikában és nem lehet követni, értően feldolgozni a természettudományi szövegeket sem. A gyenge szövegértés akadálya lehet a más területeket felmérő tesztek megoldásának is, így az olvasási problémák eltorzíthatják azok érvényességét. Mindebből nyilvánvalóan következik, hogy az olvasásnak kiemelt szerepet kell kapnia a tanításban, mint ahogy az olvasás és szövegértés szintjének, fejlődésének diagnosztikus felmérésére is fokozott hangsúlyt kell fektetni. A Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja indította el a „Diagnosztikus mérések fejlesztése” c. projektet. Ennek keretében három fő területen, az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudomány területén, az első hat évfolyamon kerül sor a diagnosztikus mérések tartalmi kereteinek részletes kidolgozására. Ezekre építve több száz feladatot tartalmazó feladatbankok készülnek, melyeket majd egy online számítógépes rendszer tesz a tanulók számára az interneten keresztül hozzáférhetővé. Ez a rendszer – melynek teljes kiépítése sok egymásra épülő lépésből álló hosszú folyamat – alkalmas lesz arra, hogy rendszeres, gyakori tanulói szintű visszajelzéseket szolgáltasson a tudás különböző dimenzióinak változásáról. A diagnosztikus tesztek mindenekelőtt azt elemzik, hol tart az egyes tanulók fejlődése bizonyos viszonyítási szempontokhoz képest. Miként a rendszerszintű vizsgálatoknál, itt is természetes viszonyítási alap lehet a populáció átlaga: fontos információ, hogy hol tart egy tanuló hasonló helyzetű társaihoz képest. A diagnosztikus teszteknek azonban ennél többet kell nyújtaniuk, követniük kell a tanulók fejlődésének időbeli változását, azaz egy adott teljesítményt össze kell vetni a tanulók saját korábbi eredményeivel is. A mérőeszközök tudományos alapossággal kifejlesztett tartalmi keretekre épülnek, amit három azonos szerkezetű kötet foglal össze. Ez a kötet az olvasás területén végzett munka eredményeit mutatja be, két hasonló mű a matematika és a természettudomány területén végzett munkáról számol be. A három területen párhuzamosan folyt a fejlesztő munka, ugyanazt a tágabb elméleti koncepciót, azonos fogalmi rendszert alkalmazva került sor a mérések részletes tartalmának meghatározására.
Csekő Györgyi: Neveld olvasóvá! In: Könyv és Nevelés, 2010. 4. sz. p. 74-84.
Csépe Valéria: Az olvasó agy. – Bp.: Akadémiai Kiadó, 2006.
Az agy és az olvasás összefüggése mindaddig nem foglalkoztatja az átlagembert, amíg észre nem veszi, hogy gyermeke nem oly könnyen és egyszerűen tanul meg olvasni, mint a többiek, vagy hozzátartozója egy agyi érkatasztrófát követően nem vagy nem úgy tud olvasni, mint régen. A szerző az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, egy évtizedes kutatómunkájának eredményeit foglalja össze könyvében, amely főként azzal foglalkozik, hogy mi történik az agyban és az aggyal, amikor olvasunk.
Csík Tibor: Olvasásfejlesztés, olvasásnépszerűsítés a könyvtárban. In: Könyv és Nevelés, 2011. 2. sz. p. 16-29.
Csősz József: iskolakultúra – olvasáskultúra. In: Könyv és Nevelés, 1999. 4. sz. p. 104-106.
Czachesz Erzsébet, Cs.: Olvasás és pedagógia. – Szeged: Mozaik, 1998.
A századelő jelentős olvasáskutatója, Huey azt írta az olvasásról, hogy az az emberi civilizáció legérdekesebb és legrejtélyesebb találmánya. Úgy vélte, hogy az olvasás titkainak a megfejtése minden szakember, pszichológus álma lehet. Hozzátehetjük, hogy a pedagógusok, az olvasást tanítók álma is. Messze vagyunk még a titkok megfejtésétől, de az elmúlt évtizedekben sokféle tudományágban sok ismeretünk halmozódott fel az olvasásról.
Ez a könyv összefoglalja azokat az elsősorban kognitív pszichológiai és pedagógiai kutatási eredményeket, amelyek lényegesen hozzájárultak az olvasási képesség jobb megértéséhez és még nem találtak utat a hazai olvasáskutatásban és olvasáspedagógiában. Másrészt két nagymintás empirikus pedagógiai vizsgálatból mutat be az olvasás tanítása szempontjából fontos eredményeket.
Az információ- és a tudásszerzés biztos alapokon álló olvasási- és szövegértési tevékenység nélkül elképzelhetetlen. E készségek működésének pontossága, automatizmusa és gyorsasága jelentős mértékben befolyásolja az emberi életút minőségét: elérhetővé teszi a betűk, szavak, mondatok világát vagy elzárhatja a reális esélyt a társadalmi beilleszkedésre. Az olvasás és a szövegértés készségének tudatos és minden tantárgyra kiterjedő fejlesztését az általános iskolák felső tagozatainak jelentős része kevésbé tekinti feladatának. Feltételezik, hogy az alsó tagozatos olvasási tapasztalattal a diákok ezeket a kompetenciákat már eszközként képesek alkalmazni napi tanulási folyamataikban. Ez a feltételezés azonban napjainkban egyre több tanulónál bizonyul megalapozatlannak. A tanulmány segítséget kíván nyújtani a felső tagozatban vagy középiskolában dolgozó pedagógusok számára a késői olvasás- és szövegértés fejlesztéséhez, mely nem csak az iskolai tanulás, hanem a társadalmi esélyteremtés eredményességét is támogatja.
Dér Csilla Ilona: Harry Potter és a tantárgyközi olvasás rejtélye. In: Új Pedagógiai Szemle, 2009. 10. sz. p. 109-118.
A konferencián elhangzott előadások anyagában olvashatunk a digitális nemzedékről, a kulturális lemaradás kérdéseiről, a szocializáció és a netkultúra kapcsolatáról, a net-generációról és az online közösségekről.
Kiemelt témakörök, amelyekkel a konferencia részletesen foglalkozott: digitális állampolgárság, életkori különbségek a netgeneráció tagjai között, hátrányos helyzet és esélyegyenlőség, digitális írástudás, a Microsoft eszközei és tanulástámogató lehetőségei Fókuszban a közösség, a megújult Sulinet portál lehetőségei, magyartanítás a digitális generációk körében, médiaoktatás a digitális generációk körében.
A digitális világ hatása a gyermekekre című III. Nemzetközi Kisgyermek-nevelési Konferencián elhangzott előadások tartalmi összefoglalóit, valamint a konferenciához kapcsolódó tanulmányokat tartalmazza.
Döbör Ágota: Olvasáshoz való viszonyulás és irodalmi érdeklődés. In: Fejlesztő Pedagógia, 2004. 6. sz. p. 38-41.
Döme Ottó: Olvasási szokások egy szakközépiskolában. In: Könyv és Nevelés, 2002. 1. sz. p. 17-21.
Miközben sosem volt még olyan magas az egyén irányában megjelenő elvárás az írásbeliség területén, mint napjainkban, az utóbbi évtizedekben világszerte egyre többet hallhatunk az olvasás válságáról (literacy crisis). Ez az ellentmondás már önmagában indokolttá teszi, hogy átgondoljuk, hogyan érthetnénk meg a legjobban az olvasás átalakult és átértékelődött társadalmi szerepét, valamint változásának irányát és természetét a 21. században.
A válság jelenségének értelmezési módjai jelentős eltéréseket mutatnak attól függően, mely populációra vonatkoztatjuk. A fejlett országokban, ahol az olvasás- és írástudás általánosnak mondható, az olvasás válsága elsősorban a szépirodalom (good literature) olvasásának és az olvasásnak mint szabadidős tevékenységnek a visszaszorulását, valamint a média előtérbe kerülését jelenti. Ez a megközelítés hangsúlyozza az irodalmi nevelés fontosságát és az olvasási szokások formálását. A fejlett országokat érintő másik értelmezési mód az olvasás válságán a szövegértés és a mindennapi életben, a munkaerőpiacon való érvényesüléshez szükséges olvasási képesség nem megfelelő fejlettségi szintjét érti. Az értelmezés arra mutat rá, hogy a gazdaságilag fejlett országokban is jelentős különbségek vannak az egyének között az olvasástudást illetően. A lakosság egy része nem rendelkezik azokkal az írott nyelvi kommunikációs készségekkel, kompetenciákkal, amelyek képessé tennék arra, hogy egymással és a társadalom irányításában részt vevő intézményekkel hatékonyan kommunikáljon.
A tanulmánykötetben helyet kaptak az irodalom oktatásával, az olvasásra neveléssel, a fiatalok kulturális és olvasási szokásaival foglalkozó írások.
Érsek Rózsa: Vidám olvasó. – Bp.: Scolar, 2003.
A Vidám olvasó lehetőséget nyújt az olvasás, az irodalom megszerettetésére. Használható segédeszközként a tanórákon, alkalmazható egyéni képességfejlesztésre, felzárkóztatásra, napközis és otthoni gyakorlásra. Különböző szintű, az olvasástechnikát fejlesztő feladatai fokozatosan, megbízhatóan segítik az olvasástanulást és megalapozzák a helyesírást. A gyakorlatban ismétlődő szótagok lehetőséget adnak a többszöri bevésésre, megelőzik a diszlexia kialakulását, sikerélményt nyújtanak használóinak. Ízléses színvilága, eseményképei, bájos figurái motiválóan hatnak a kisiskolásokra, elősegítik az integrált anyanyelvi nevelést, gyarapítják a tanulók szókincsét.
Fábián Bertalan: Ki szeret ma olvasni? In: Magyartanítás, 1999. 2. sz. p. 21-22.
Fülöpné Erdő Mária: Médiahasználat és olvasóvá nevelés. – Bp.: Corvinus, 2002.
Napjainkban sokan foglalkoznak többféle megközelítésben a média használatának, hatásainak kérdéseivel. Egyesek az olvasás válságáról, mások az olvasási szokások gyökeres átalakulásáról beszélnek.
Ez a kötet arra vállalkozik, hogy a témát a társadalomtudományokban használatos módszerekkel kutatva, empirikus vizsgálatok számszerűsíthető eredményeire támaszkodva adjon áttekintést, mutasson rá összefüggésekre és tendenciákra az általános iskolások és szüleik médiahasználatának jellemzőivel kapcsolatban.
Aktuális kérdés, hogy mit tehetnek az olvasás ügyét szívükön viselők az olvasás iránti érdeklődés felkeltése, ébrentartása, az olvasás megszerettetése – egyszóval az új nemzedék olvasóvá nevelése érdekében.
Az olvasmányoknak fontos értékközvetítő szerepe van, alkalmasak arra, hogy segítségünkre legyenek gyermekeink, tanítványaink nevelésében. Hogyan válogassunk az olvasmányok között? Ebben van segítségünkre ez a könyv.
Fűzfa Balázs: Olvasni életre-halálra? In: A magyar kultúra jelene és jövője. 1. köt. Bp.: MTA, 2009. p. 193-206.
A szerző 2018-ban közzétett tanulmányában az elmúlt évtizedek tapasztalatainak összefoglalására törekszik. Ezt az alábbi gondolatokkal vezeti be:
A veterán olvasáskutató azonban ezúttal nem adhat ily kellemes kitérési lehetőséget magának. Arról kell beszélnie, amivel az elmúlt évtizedekben alapvetően foglalkozott: a magyarországi és a külhoni magyarok olvasási szokásairól. Vagyis amiről – kollégáival együtt – az elmúlt évtizedekben felmérési jelentéseket, szaktanulmányokat, kézikönyveket és monográfiákat tett közzé. Az alábbiakban tehát arra kell törekednünk, hogy korábbi megfigyeléseinknek valamilyen összefoglalásával szolgáljunk, vagyis olyan (változási) jelenségeket írjunk le, amelyeket a magunk részéről különösen fontosnak tartunk. Külön indíttatást jelenthet számunkra, hogy az az olvasáskultúra, amelyben felnőttünk, és amelynek megfigyelésére törekedtünk, az ún. IKT (információs és kommunikációs technológia) meg-megújuló rohamai, valamint a társadalmi értékrend átalakulása következtében szemünk láttára kezdett el inogni és rohamosan változni. A szerző a digitális szakadék innenső partján rekedve (de a „túlpart” iránt is érdeklődést erőltetve) két kulturális világ közötti vékony mezsgyén egyensúlyoz, és az alábbiakban ezen az ingatag talajon állva igyekszik megfogalmazni tapasztalatait és gondolatait.
Gombos Péter: Dobj el mindent, és olvass! – Bp.: Pont, 2013.
Miközben még mindig vannak szépirodalmat faló könyvmolyok a környezetünkben, a többség szabadidejében inkább valamilyen digitális eszköz mellett találja meg szórakozását.
Jómagam régóta állítom, hogy ez ellen jobb híján – tényleg csak muszájból, hiszen az olvasóvá nevelés sokkal inkább a családi környezetben kellene, hogy történjen – a tanítók és a magyartanárok tehetnek legtöbbet.
Amikor néhány évvel ezelőtt a szerző egy hetedikes csoportot kapott, rögtön elhatározta, itt az idő, hogy bebizonyítsa, amiről addig „csak” prédikált. Ráadásul az alanyok teljes mértékben megfelelőek voltak ehhez, mert a 14 gyerekből mindössze egy vallotta magát olvasónak, a többiek – saját elmondásuk szerint – soha (!) nem olvastak kedvtelésből.
A program neve: „Dobj el mindent, és olvass!” A lényege az, hogy a nap bármely szakában megszólalhat egy speciális jelzőcsengő, melyet meghallva minden diák, de a tanárok, sőt a technikai dolgozók is „leteszik a munkát”, és előveszik a könyvüket. Innentől a következő jelzésig mindenki néma csendben olvas.
A „játék” gyorsan kedvelt lett, nem múlt el óra nélküle. Második alkalommal már volt, aki kérte, hadd vigye haza a könyvet, s akadt, aki rögtön szerette volna a folytatást is, mondván: „egy könyv kevés lesz a hétvégére”.
Nem vagyok naiv, tudom, ezek a diákok az iskolából hazaérve még mindig előbb nyúlnak a távirányító vagy a számítógép után, mint könyvhöz. De a viszonyuk a könyvekhez, az olvasáshoz megváltozott. Remélhetőleg életre szólóan.
Gombos Péter: Kié az olvasás? Tanulmányok az olvasóvá nevelésről. – Bp.: Magyar Olvasástársaság, 2014.
E tanulmánykötet szerzői sokféle szakterületet képviselnek, van közöttük könyvtáros, tanár, pszichológus, mesemondó, irodalmár… Egy valamiben azonban biztosan egyformák: közös szenvedélyük az olvasás. Ráadásul abban is hisznek, hogy ez átörökíthető, és szinte bárki megfertőzhető, könyvmollyá tehető. Ám ez a vonzalom nem cseppfertőzéssel terjed. Akkor hogyan?
Reméljük, hogy azok a könyvtárosok, általános iskolai pedagógusok – legyenek tanítók, magyar-, vagy bármilyen más szakos tanárok –, akik e könyvet elolvassák, erre a kérdésre is megtalálhatják a választ. Ötletet, inspirációt, megerősítést kaphatnak ahhoz, hogy eredményesebben dolgozhassanak az olvasóvá nevelés terén. Mert nem elég, ha ez a tudás csupán a miénk, meg kell osztanunk a következő generációval is, hogy az olvasás valóban közös szenvedélyünkké válhasson.
Gombos Péter: „Ó, mondd, te mit választanál!” A tanár felelőssége és lehetőségei a kötelező olvasmányok kiválasztásában. In: Könyv és Nevelés, 2009. 2. sz. p. 43-48.
Az infokommunikációs technológiák felhasználásának lehetőségei számos tudományágban és a hétköznapi élet terén is paradigmaváltáshoz vezettek. Paradigmaváltás zajlik az iskolai nevelésben is, ami egyik fontos színtere lehet az információfeldolgozási stratégiák elsajátításának. Mivel a tudás megszerzése szoros kapcsolatban áll az olvasási készséggel és képességgel, elsősorban az anyanyelvi nevelésre koncentrálva tekinti át a tanulmány az információs társadalom okozta változásokat.
A tanulmány a digitális írástudás és a digitális szövegek olvasásának jellemzőivel foglalkozik.
Gordon Győri János: Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány. In: Könyv és Nevelés, 2009. 2. sz. p.28-36.
Groniewsky Judit, Fehér Ágota: Hogyan fejez(z)em ki magam? In: Könyv és Nevelés, 2010. 4. sz. p.48-58.
A tanulmány bevezetésében írja a szerző: Jelen értekezés elkészítésével több célt kívánok elérni. Ahogyan az látható lesz, készültek magyar nyelven olyan kiadványok, amelyek egy-egy területen kívánták összefoglalni a biblioterápiával kapcsolatos tudásanyagot, azonban mindeddig nem született komplex, a biblioterápia történetével, definícióival, alkalmazási területeivel, lehetőségeivel és elméletével kapcsolatos mű, amely a közoktatásban dolgozó pedagógusok, könyvtárosok számára jelentett volna segítséget a napi munka során.
A biblioterápia módszerének összehasonlítása hasonló módszerekkel, úgymint irodalomterápia, irodalomóra, digitális történetmesélés, ugyancsak váratott magára, amely félreértésekre adott okot. A biblioterápia módszerének infokommunikációs eszközökkel történő bővítése nemzetközi szinten is kuriózumnak számít, mint ahogyan olyan kísérletről sem született mindezidáig beszámoló, amely ugyanazon tematika szerint megtartott foglalkozások több szempontból történő összehasonlítását tartalmazta volna, ezáltal lépéseket téve azon cél felé, hogy a biblioterápia széles körben történő alkalmazásának tudományos megalapozottságot biztosítson.
Gyarmati Szabó Éva: A középiskolás korosztály információszerzési szokásai. In: Könyv és Nevelés, 2006. 1. sz. p. 33-39.
Gyermekirodalom. Szerk. Komáromi Gabriella. – Bp.: Helikon, 2001.
Ez a könyv kézikönyv, amelynek tárgya elsősorban a magyar gyermekirodalom, de természetesen foglalkozik a világirodalom remekműveivel is.
A kötet nemcsak a klasszikus gyermekirodalmat mutatja be, hanem a modern idők gyerekkönyveit is. Szerkezete kifejezi azt, hogy az irodalom nemcsak az írók, a művek, hanem az olvasó ember/gyermek története is.
A könyv első ciklusa a Klasszikus gyermekirodalom címet viseli. Bemutatja a klasszikus gyermekirodalom történetét, műfajait: a gyermekverset, a mese világát, a meseregényt, a mondát és a történelmi elbeszélést, az ifjúsági regény műfaji változatait a robinzonádtól a sci-fiig, az irodalom és a művészet gyermekábrázolásait a Bibliától a 20. századig.
A második rész a modern gyermekirodalomé. Jelenségeket mutat be az egyes műfajok körében (gyermekvers, verses mese, mese, gyermektörténet, ifjúsági regény) és gyermekkönyvtípusokat (a képeskönyvtől a képregényig, az ismeretterjesztő gyermekkönyvig).
A harmadik ciklus címe: A gyermek olvasó. Ezekben a fejezetekben befogadás-lélektani, olvasásszociológiai, metodikai kérdésekről esik szó. Szó esik a gyermeksajtóról, az illusztrációról és a média világáról is.
Gyermekkönyvek vonzásában. Szerk. Gombos Péter, Pompor Zoltán, Lipóczi Sarolta. – Bp.: Pont, 2011.
A kötet szerzői a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom művelői, kutatói. A tanulmányok olyan témákat dolgoznak fel, amelyekhez az európai gyermekirodalmi tendenciákra is odafigyelő Komáromi Gabriella írásai is számos értékes kutatási adatot szolgáltatnak vagy amelyekkel kutatási témái érintkeznek.
E kötet írásait Komáromi Gabriella irodalomtörténész hetvenedik születésnapja alkalmából nyújtják át a szerzők, ünnepi kötetbe gyűjtve.
A kötet szerzői:
Bárdos József, Dankóné Dr. Kovács Réka, Druzsin Ferenc, Fűzfa Balázs, Gombos Péter, Kamarás István Lackfi János, Lipóczi Sarolta, Pompor Zoltán, Rigó Béla, Varga István, Végh Balázs Béla
Az olvasás tanulás és az önművelés kapcsolatát elemzi a tanulmány.
Haszonné Kiss Katalin: Mese útja – országos olvasóvá nevelő program. In: Könyv és Nevelés, 2011. 2. sz. p. 64-69.
Az alábbi tanulmány a szövegértés alapvető fogalmáról, fejlesztési stratégiáiról, problematikusságáról, az iskolában való felhasználásáról, valamint ettől a felhasználási módtól eltérően kíván bemutatni olyan szövegértés-fejlesztéssel kapcsolatos elgondolásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók aktív részesei legyenek a szövegértés folyamatának. A tanulmányban felsorolt különböző módszerek lehetőséget nyújtanak arra nézve, hogy a tanulók kreativitását igénybe vevő szövegértés-fejlesztési feladatokat valósítsunk meg általános iskola alsó illetve felső tagozatában, valamint ugyanígy a középiskolában. Ismerteti a szövegértés fogalmát, az olvasás minőségével való összefüggéseit, a fejlesztésével kapcsolatos tendenciákat, az
iskolában való szövegértés-fejlesztés eszközeit, a szövegértés-fejlesztés során fellépő problémákat, valamint az előbb említett gyakorlati módszereken alapuló technika alapelveit.
Hock Zsuzsa: Olvasásünnep – kampányok nélkül. In: Könyv és Nevelés, 2009. 1. sz. p. 24-38.
Hódi, Ágnes; Adamikné Jászó, Anna; Józsa, Krisztián; Ostorics, László; Zsigriné Sejtes, Györgyi: Az olvasás-szövegértés alkalmazási dimenziójának online diagnosztikus értékelése. In: Az olvasás-szövegértés online diagnosztikus értékelésének tartalmi keretei. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), Budapest, pp. 105-190. (2015) ISBN 978-963-19-7935-0
Hubert Ildikó: Mitől élmény az olvasás? In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 1997. 6. sz. p. 42-46.
Jáki László: Írók visszaemlékezései az olvasással való találkozásról. In: Könyv és Nevelés, 2010. 4. sz. p. 62-69.
Józsa Gabriella, Józsa Krisztián: A szövegértés, az olvasási motiváció és a stratégiahasználat összefüggése In: Magyar Pedagógia 114. évf. 2. szám 67–89. (2014)
Az olvasási motiváció és a szövegértés összefüggését számos vizsgálat igazolta (l. Schiefele, Schaffner, Moller és Wigfield, 2012), ahogy az olvasási stratégiák és a szövegértés kapcsolata szintén empirikusan bizonyított (l. Pressley és Harris, 2006). Ugyanakkor eddig kevés olyan kutatást végeztek, melyben a motiváció és a stratégiahasználat szövegértésre gyakorolt hatását egyidejűleg elemzik (Taboada, Tonks, Wigfield és Guthrie, 2009). Nem ismerünk olyan korábbi kutatást, amely magyar tanulók körében vizsgálná a három változó kapcsolatát.
Tanulmányunkban a szövegértés, az olvasási motiváció és az olvasási stratégiák öszszefüggésrendszerét elemezzük. Kutatásunkban 6. és 8. évfolyamos diákok vettek részt, összesen 200 fő. Mérőeszközként saját fejlesztésű szövegértés tesztet és egy részben átvett, részben saját fejlesztésű kérdőívet alkalmaztunk, utóbbival az olvasási motivációt és a stratégiahasználatot vizsgáltuk a tanulók önjellemzéseire alapozva. Írásunkban a vizsgálat eredményeit foglaljuk össze.
Juhászné Belle Zsuzsa: Olvasási és könyvtárhasználati szokások szakközépiskolánkban. In: Iskolakönyvtáros, 2006. 29. sz. P. 42-45.
A szerző doktori értekezésében azt vizsgálja, hogy ha az olvasó kellőképpen felvértezett (olvasottsággal, különbözı irodalmi konvenciók ismeretével, az olvasást szellemi kalandként felfogó attitűddel) és ugyanakkor kellőképpen nyitott, akkor az olvasása rá-olvasás lesz, mert rá-olvassa saját olvasatát az író szövegére, s ekkor − szerencsés esetben − az irodalmi mű labirintusában, káoszában, egyszersmind az olvasó lelkében is egyszerre rend támadhat, s a dolgok formát kaphatnak. Hogy az olvasó milyen módon van „olvasásra felvértezve”, jelentős mértében függ pénzétől és hatalmától, társadalmi helyzetétől, iskolázottságától, műveltségétől, habitusától, értékrendjétől, vagyis szociálpszichológiai és szociológiai tényezőktől.
Kerber Zoltán: Az olvasóvá nevelés problémái az ezredfordulón. In: Új Pedagógiai Szemle, 2000. 7-8. sz. p. 159-168.
Kiből lesz az olvasó? Ötletek, módszerek szülőknek, pedagógusoknak. Bp.: Animus, 2006.
Sokszor tapasztaljuk, hogy a könyvolvasás a felnövekvő nemzedékek életében egyre inkább háttérbe szorul. És sokszor gondoljuk, hogy jó lenne, ha a következő nemzedékek is szeretnének és tudnának örömmel és értő módon olvasni. Ám a legtöbben széttárják a kezüket: érzékelik a folyamatot, de nincsenek konkrét eszközeik, módszereik, technikáik, nincsenek példák előttük arra, mit tegyenek. A könyvünkben megszólaló tanárok, könyvtárosok, írók, költők, pszichológusok, irodalomkutatók sem gondolják, hogy kezükben a bölcsek köve, csupán leírják személyes élményeiket, tapasztalataikat, bevált módszereiket, gondolataikat. Teszik ezt azzal a közös hittel, hogy sok múlik rajtunk, felnőtteken, mert sok mindent tehetünk azért, hogy gyermekeink is átélhessék az olvasás gyönyörűségét.
Kié az olvasás? Szerk. Gombos Péter. – Bp: Magyar Olvasástársaság, 2014.
E tanulmánykötet szerzői sokféle szakterületet képviselnek, van közöttük könyvtáros, tanár, pszichológus, mesemondó, irodalmár… Egy valamiben azonban biztosan egyformák: közös szenvedélyük az olvasás. Ráadásul abban is hisznek, hogy ez átörökíthető, és szinte bárki megfertőzhető, könyvmollyá tehető. Ám ez a vonzalom nem cseppfertőzéssel terjed. Akkor hogyan?
Reméljük, hogy azok a könyvtárosok, általános iskolai pedagógusok – legyenek tanítók, magyar-, vagy bármilyen más szakos tanárok –, akik e könyvet elolvassák, erre a kérdésre is megtalálhatják a választ. Ötletet, inspirációt, megerősítést kaphatnak ahhoz, hogy eredményesebben dolgozhassanak az olvasóvá nevelés terén. Mert nem elég, ha ez a tudás csupán a miénk, meg kell osztanunk a következő generációval is, hogy az olvasás valóban közös szenvedélyünkké válhasson.
Komáromi Gabriella: Elfelejtett irodalom: Fejezetek a XX. századi ifjúsági prózánk történetéből 1900-1944. – Bp.: Móra, 1990.
A huszadik század első ötven évének gyermekirodalmát tárgyalja a mű. Komáromi Gabriella, a gyerekirodalom kiváló esszéistája bölcs gondolatokkal, hatalmas ismeretanyaggal, elgondolkodtató és igencsak szórakoztató stílusban ír az adott korszak könyveiről. Szemlélete szerint az irodalom története nem csupán írók, művek históriája, hanem az olvasó története is, ezért ahol teheti, a hajdani gyermek olvasókról is tudósít.
Komáromi Gabriella: Gyermekkönyvek titkos kertje: Tanulmányok, esszék, kritikák. – Budapest: Pannonica, 1998.
A könyvben tanulmányok olvashatók a gyermekkönyvek történetéből, klasszikus szerzőkről és a kortárs gyermekirodalomról. A könyvben elemzett klasszikus szerzők: Cervantes, Mark Twain, Verne, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Astrid Lindgren.
Kortárs gyerekkönyvek: Műelemzések és műismertetések. Szerk.:Borbély Sándor, Komáromi Gabriella. – Budapest: Ciceró, 2001.
„Ez a könyv az olvasó gyerekekért és a gyerekkönyvekért íródott. Szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak. Nem több, nem kevesebb, mint nyilvános beszélgetés huszonöt kortárs gyerekkönyvről az olvasás évében.”
Kosik Szilvia: A tizenévesek és az olvasás. In: Könyv és Nevelés, 2001. 3. sz. p. 48-54.
Könyv és lélek. Szerk Vörös Klára, Gombos Péter. Bp.: Magyar Olvasástársaság, 2015.
2014 májusában az NKA támogatásával, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár vendéglátásával országos biblioterápiás konferenciát szerveztünk „Segített a könyv, a mese” címmel.
A konferencia sikere ösztönzött bennünket arra, hogy minden érdeklődő számára elérhető tanulmánykötetet készítsünk az ott elhangzott előadások alapján.
Hisszük azt, hogy ez a könyv fontos forrása lesz a biblioterápia felé fordulóknak. Ez már csak azért is így lehet, mert nagyon gazdag, színes összeállítást adhatunk közre.
A Könyv és lélek tanulmányai között akad a terület történetét bemutató írás, olvashatunk az alapfogalmakról, de több kifejezetten gyakorlatias, konkrét foglalkozásokat leíró, bemutató munka is helyet kapott a kötetben.
Körmendi Attila, Pataky Nóra, Nagy Erzsébet Viktória: Az Alkonyat olvasói népszerűsége a pszichostrukturális elemzés tükrében. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2012. 1. sz. p. 43-49.
Kőrösi Henrik: A gyermek és a könyv.
Digitális világban élünk, így az új technológián szocializálódó fiatalok számára természetes, magától értetődő olyan technikai eszközök alkalmazása, mint a számítógép, az Internet vagy a mindentudó okostelefonok. A digitális kultúrában felnövő fiatalok, Don Tapscott és Marc Prensky metaforáival az ún. digitális bennszülöttek ezeket az eszközöket gyorsan, precízen és mindennapjaik jelentős részében használják az ún. digitális bevándorlókhoz (felnőttekhez, tanárokhoz) képest (Tapscott, 2001). Az internet nem csupán információ keresésére szolgál számukra, hanem sokszor ez a szórakozásuk legkézenfekvőbb eszköze is, s a napi több órai csevegés a Face-bookon, vagy az sms-, e-mail üzenetek küldése a virtuális világban élő fiatalok új kommunikációs formáját hozza létre. Mindezek következménye az oktatásban is követhető, egyrészt a tanulók motivációjának hiányában és teljesítményük csökkenésében, másrészt a pedagógusok oktatási módszerének és hatékonyságának nehézségében. A digitális eszközök elterjedésének következtében e fiatalok ugyanis másképp gondolkodnak, más módon olvasnak és dolgozzák fel az információkat. Számukra az információ elsődleges forrása a kép, a videó vagy a hang, szemben az írott/nyomtatott információval, az olvasással. A számítógép billentyűzete nemcsak az információ keresésének szimultán módját teszi lehetővé, hanem párhuzamos információfeldolgozási stratégiákat von maga után, s ennek hatása szövegértési folyamataikban, tanulási stratégiáikban is megjelenik. A változás nyomon követhető szövegalkotási folyamataikban is, amit főleg a spontán beszédben kapott empirikus adatok támasztanak alá, ám az írási/fogalmazási készségükről és helyesírásukról megjelenő kevesebb empirikus vizsgálat is erről tanúskodik.
Lányi Ede: A mai tanulóifjúság olvasmányai. In: Könyv és Nevelés, 2007. (9. évf.) 1. sz.
Lovász Gabriella: Az értékőrzés közös felelőssége. In: Könyv és Nevelés, 1991. 1. sz. p
Lőrincz Judit, Vidra Szabó Ferenc: Minerva papjai? Pedagógusjelöltek olvasáskultúrája. – Bp.: OSZK KMK, 1994.
A két kutató átfogó olvasásvizsgálatot végzett több pedagógusképző intézmény diákjai között. Megvizsgálták, milyen utat jártak be az olvasás terén, mit jelentett számukra az olvasás életük különböző szakaszaiban. Vannak-e meghatározó gyermekkori könyveik, olvasmányaik, számon tartják-e ezeket, jelentőséget tulajdonítanak-e nekik, emlékeznek-e az ezekkel kapcsolatos korai élményeikre.
Már tudok olvasni? Szerk. Gombos Péter, Kiss Gábor. Kaposvár: Kaposvári Egyetem, 2014.
2013 őszén a Kaposvári Egyetemen elkezdhettünk egy olyan programot, amelyhez hasonlóra csak ritkán adódik lehetőség. Egy pályázat keretében 10 éves tanulók szövegértés-fejlesztésével foglalkozhattunk, kiscsoportos formában. A képzés során sok érdekes tapasztalatot gyűjtöttünk, s az már a munka kezdetén is látszott, hogy ezeket az élményeket érdemes lesz megosztani kollégáinkkal. Kötetünk felét az e képzésről, foglalkozásokról, azok hátteréről szóló tanulmányok teszik ki, s abbéli reménnyel tesszük közzé, hogy haszonnal olvassák majd azok, akik hasonló célkitűzéssel dolgoznak majd diákjaikkal.
Az említett írások mellett három másik tanulmány is kapott helyet. Ezekből részben általános képet kaphatunk a közelmúlt szövegértési tesztjeinek eredményeiről tízévesek esetében, másrészt két másik korosztállyal kapcsolatos olvasási felmérését mutatnak be a kutatások vezetői.
A téma aktualitását aligha kell magyarázni, a bemutatott eredmények pedig ösztönzőleg hathatnak az e témával foglalkozó kollégákra.
Melykóné Tőzsér Judit: A könyv és birodalma: Tanulási segédlet az önművelődési kultúra megalapozásához 9-12 éveseknek. – Bp.: Dinasztia Kiadó, 1993.
A könyvek életünk szerves részei. Könyvek kísérnek a műveltség felé vivő úton, könyvek alakítják világnézetünket, erkölcsünket, könyvek formálják kívánságainkat, céljainkat, könyvek segítenek abban, hogy megértessük magunkat másokkal, könyvek vidámítanak fel nehéz óráinkban. Amit tudunk, annak túlnyomó részét könyvekből tudjuk, még ha ezek egy részét nem magunk olvastuk is el.
A könyvek legjelentősebb gyűjtőhelye, s így a legfontosabb tanító, tájékoztató és nemes, szórakozást kínáló intézményünk a könyvtár.
Ez a könyv a könyvről és a könyvtárról szól
Mihály Aliz: Olvasó gyerekek Angliában. In: Könyv és Nevelés, 2003. 1. sz. 15-26.
Mikulás Gábor: Egyéni érdekeltség – a jó olvasás kulcsa. In: Könyv és Nevelés, 2006. 4. sz. p. 67-70.
Molnár Márta: „Olvasó család – tanuló társadalom” A Magyar Olvasástársaság vásárosnaményi konferenciája. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 1999. 3. sz. p. 40-45.
Murányi Péter: Mit olvasnak a gyerekek? In: Könyv és Nevelés, 2005. 3. sz. p.28-32.
Nádai Pál: A mesélésről. In: Fordulópont, 1999. 4. sz. p. 36-45.
Nádasi András: Az olvasásról. In: Könyv és nevelés, 2001. 4. p. 12-14.
Nagy Attila: Ablak a Demokrácia tér és az Olvasás utca sarkán. In: Új Pedagógiai Szemle, 1996. 3. p. 75-81.
Nagy Attila: Benedek Elek időszerűsége. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2009. 11. p. 3-10.
Nagy Attila: Család – mesék – minták – műveltség. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2010. 11. p. 8-14.
Nagy Attila: Háttal a jövőnek? Középiskolások olvasás- és művelődésszociológiai vizsgálata. – Bp.: OSZK, Gondolat, 2003.
A könyvben egy korosztály (15 és 17 évesek) kisvárosokban élő, középfokú oktatási intézményeket látogató országos mintáján tettünk kísérletet az érintett korcsoport, réteg legfontosabbnak tűnő olvasás- és művelődésszociológiai jellemzőinek felderítésére. Kettős céllal készítettük pillanatfelvételünket. Egyrészt a jelen pontosabb feltárása mindnyájunk érdeke, a tárgyilagos önismeret előfeltétele, másrészt a pillanatfelvételek sorozatából kiolvasható változási tendenciák a jövőről árulnak el talán olyan nem sejtett, nem szándékolt tendenciákat, melyek részletesebb bemutatása – pontosan a ránk váró feladatok, óhajtott jövőnk tudatosabb alakítása miatt – elsőrangú kötelességünk.
Pedagógusok, könyvtárosok képzéséhez és továbbképzéséhez kíván segítséget nyújtani kötetünk, melyben az 1978 és 1989 közötti években végzett empirikus (olvasásszociológiai, -lélektani és -pedagógiai) vizsgálatok legfontosabb eredményeivel, illetve azok értelmezésével találkozik az érdeklődő. A mű megjelentetése két szempontból tűnik fontosnak. Egyrészt a konkrét pedagógiai (kiadói, nevelői, oktatói, könyvtárosi) tennivalók megfogalmazásához ad a könyv objektív támpontokat, másrészt a majdani újabb vizsgálatok értékeléséhez kínál viszonyítási alapokat.
Nagy Attila: Növekvő kulturális szakadékok – az olvasás példája. In: Könyv és Nevelés, 2006. 4. sz. p. 55-63.
Egy 2005-ben végzett olvasáskutatás eredményeit közli a szerző.
A tanulmány a Nagy Könyv akció hatását elemzi az olvasás gyakoriságára és az olvasási szokások változására.
Nagy Attila: Olvasásfejlesztés iskolában és könyvtárban. – Sárospatak: Városi Könyvtár, 1999.
A Magyar Olvasástársaság, a Sárospataki Városi Könyvtár és a MKE Zempléni Könyvtárosok Szervezete konferenciáján elhangzott előadások. Az olvasástanítás, olvasáspedagógia, könyvtárhasználat, könyvtárpedagógia és kritikai gondolkodás témaköréből olvashatunk a hétköznapi életben is használható gondolatokat, ötleteket, tanácsokat.
Nagy Attila: Olvasásfejlesztés iskolában és könyvtárban. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 1999. 6. sz. 53-58.
A könyv a könyvtárhasználat és az olvasásfejlesztés aspektusait vizsgálja. Kitér a család szerepére a gyermekek olvasási szokásainak kialakításában. Az iskolai olvasásfejlesztést tantárgyakon átívelően tárgyalja. Példákat hoz az élményközpontú tanítás gyakorlatára.
1997 szeptembere és 2000 júniusa között 3 tanévben az ország 6 településének (Budapest, Ebes, Gödöllő, Hatvan, Tiszafüred, Vásárosnamény) 8 iskolájában olvasásfejlesztési kísérlet zajlott.
Ennek a vizsgálatnak a tapasztalatait, eredményeit adja közre a kötet.
„Általánosítható következtetésként rögzíthetjük, hogy az osztályok döntő többségét sikerült mozgékonyabbá, érdeklődőbbé, gazdagabban, választékosabban olvasóvá tenni.” – írja az összegzésben a szerző.
Nagy Attila: Sorsok és mesék. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2008. 2. sz. p. 10-16.
A címben jelzett kérdés nyilvánvalóan nem költői, sokkal inkább a napi gyakorlat, a tapasztalatok és a szigorúan megtervezett vizsgálatok eredményei nyomán fogalmazódik ilyen élesen. A dilemmát az olvasási szokások változásait illetően mind a felnőttek (Könyvtári Figyelő 1997/3. szám), mind a 10–14 évesek szintjén (Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 1999. május) már korábbi, bőségesen adatolt írásainkban magunk is jeleztük. Általában csökkent az olvasás tekintélye, egyre több a közvetlen, napi, praktikus célokat szolgáló könyvhasználat, radikálisan hódít az amerikai lektűr, s a legnagyobb vesztes a kortárs hazai szépirodalom.
Nagy Attila: A több könyvű oktatás hatása. – Bp.: Akadémiai K., 1978.
Az 1970 és 1974 közötti négy tanévben a budapesti József Attila Gimnázium egy osztályában kísérletet folytatott a szerző. A tankönyvcentrikus, egy könyvre alapozó oktatási elv helyett a könyv- és könyvtárhasználatra orientáló, a tudás, az ismeretrendszer nyitottságát, le nem zárható jellegét hangsúlyozó, a problémákat kereső, önállóan megoldani akaró, a tankönyvön kívüli információforrásokat rendszeresen használó, ezáltal a tanulók öntevékeny ismeretszerzési igényeit és készségeit hatékonyan kialakító eljárást alkalmazott a szerző. A könyv az alkalmazott elveket, konkrét módszereket és a kísérlet eredményét mutatja be.
Nagy Attila: „Több lettem és a gyermekem is több lesz” – Esettanulmány egy olvasásfejlesztési programról. In: Könyv és Nevelés, 1999. 2. sz. p. 3-17.
Nagy Attila, Péterfi Rita: Olvasás, könyvtár- és számítógép használat. In: Könyvtári Figyelő, 2006. 1. sz. p. 31-45.
Az olvasásszociológia a művelődés- és művészetszociológiai kutatásokat, illetve az életmód és szabadidő vizsgálatokat egyaránt érinti. Az olvasásszociológiai kutatások segítségével feltárhatjuk, hogy a különböző társadalmi csoportok milyen olvasási szokásokkal rendelkeznek, milyen olvasási és művelődési attitűd jellemzi őket. Mit, mennyit olvasnak, milyen típusú olvasmányokat preferálnak. Az egyének olvasási szokásai mellett olyan kérdésekre is választ kaphatunk, amelyek az olvasás társadalomra gyakorolt hatását vizsgálják (Dulin 1974). A Campus-lét kutatásban lehetőségünk volt megvizsgálni, hogy a Debreceni Egyetem hallgatóira milyen szabadidős és művelődési attitűd jellemző, tanulási és információszerző szokásaikban mely terület dominál. Tanulmányunkban a kutatás kvantitatív mutatói mellett egy kvalitatív vizsgálatról is beszámolunk, mely a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán tanuló kommunikáció szakos hallgatóinak könyvhöz és olvasáshoz való viszonyát tárta fel.
Némethné Horváth Gabriella: Fő cél: a könyvtárhasználat. In: Könyv és Nevelés, 2011. 13. évf. 2. sz. p. 8-10.
Olvasásfejlesztés iskolában és könyvtárban. – Sárospatak: Városi Könyvtár, 1999.
A Magyar Olvasástársaság, a Sárospataki Városi Könyvtár és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete konferenciájának anyagát közli a kötet. A tanulmányok az olvasásfejlesztés iskolai lehetőségeit mutatják be.
A Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek „Az én könyvtáram” (EFOP3.3.3-VEKOP/16-2016-00001) című projekt célja a könyvtárak és a közoktatás közötti kapcsolat erősítése, melynek keretében a köznevelés hatékonyságát és eredményességét szolgáló új típusú kompetencia- és készségfejlesztő, tanulást támogató könyvtári szolgáltatások fejlesztésével foglalkozunk. A program a könyvtárosok segítségével hozzájárul a kompetencia- és a képességfejlesztéshez, a tehetséggondozáshoz. Az én könyvtáram projekt új programok kidolgozásával, jó gyakorlatok megismertetésével kíván hozzájárulni a korszerű könyvtári szolgáltatások és szemlélet erősítéséhez. A projekten belül meghatározott négy fejlesztési irányból jelen módszertani kötet az Olvasáskultúra-fejlesztés támogatásával foglalkozó szakmai műhely (röviden: Olvasásfejlesztési műhely) 2017 májusa óta kifejtett közös munkájába enged betekintést. A szakmai műhely feladatai között szerepelt az adott fejlesztési irány trendjeinek feltérképezése, a fejlesztési területen széles körben alkalmazott módszerek egybegyűjtése és azokra épülő képzési tematikák kidolgozása, módszertani tanulmányok írása, közreműködés a közvélemény-kutatás előkészítésében, szakirodalmi adatbázis létrehozása, részvétel a mintaprogram-fejlesztés véleményezésében.
Németország olvasási lázban ég! Programok, projektek, akciók, versenyek indulnak, számtalan kategóriában díjakat osztanak. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium megbízásából egy szakértői csoport fogja össze az államok szerteágazó programjait. A legfontosabb rendezvény mindközül az április 23dikai a könyv világnapja. Ilyenkor az ország összes iskolájában, könyvtárában, könyvesboltjában nagyszabású ünnepre kerül sor.
Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Szerk. Józsa Krisztián. – Bp.: Dinasztia Tankvk., 2006.
Az olvasás tanítását illetően gazdag a magyar módszertani irodalom, ugyanakkor meglepően keveset tudunk az olvasás tanulásáról, az olvasási képesség fejlődéséről, vagyis arról, hogy voltaképpen mi az a folyamat, amelyet segíteni kívánunk. Az iskolai gyakorlatban nagy erőket fordítanak a kezdő olvasástanításra, ehhez képest a szövegértés fejlesztése csak csekély figyelmet kap. Nemzetközi és hazai vizsgálatok bizonyították, hogy a magyar tanulók és felnőttek között sokan komoly szövegértési problémákkal küzdenek. Jól ismert továbbá a fiatal generációk elfordulása a szépirodalom olvasásától.
Mi okozza ezt a helyzetet? Milyen tényezők gátolhatják a betűk megtanulását, a betűk szavakká, mondatokká történő összeolvasását, a mondatok szöveggé való összeállását, a szövegek értelmezését, megértését, legyenek azok akár jogszabályok, akár regények? Hogyan lehetne ezeknek az akadályoknak a leküzdését hatékonyabbá tenni? E kérdések megválaszolására tesz kísérletet a tanulmánykötet.
Az olvasás védelmében. Szerk. Szávai Ilona. – Bp.: Pont Kiadó, 2010.
„Igen, az olvasás védelemre szorul, mióta csak az embert emberré emelő nyelv rátalált az írásbeliségre. A kifejlett emberi nyelv olyan rendszer, amely nem létezhet írásbeliség, tehát olvasás nélkül, és ez a rendszer a civilizációnkat teremtő értelem létezésének, további fejlődésének kulturális alapját és közegét képezi.
Ezért minden korban védeni kellett az olvasást, fel kellett nevelni az olvasókat” – írja a könyv előszavában Szávai Ilona.
A kézikönyvként használható kötet tanulmányokat tartalmaz az olvasással kapcsolatos témákban elismert magyar szerzők tollából.
Az olvasáskultúra fejlesztése. Szerk. Bartos Éva. – Bp.: Könyvtári Intézet, 2009.
Az olvasáskultúra jelenlegi állapota és további fejlesztésének szükségessége egyetemes probléma. Az olvasással foglakozó valamennyi szakma képviselői eljutottak arra a végkövetkeztetésre, hogy sürgősen tenni kell az olvasásért, az egyének és közösségek mentális pszichikus egyensúlyának megőrzése, az egyetemes kulturális örökség megóvása és annak az emberiség javára fordítása érdekében. ehhez kívánnak támpontokat, gondolatokat és tapasztalatokat átadni a kötet tanulmányai.
1992. október 9-én az Országos Széchényi Könyvtárban rendezték a HUNRA II. konferenciáját „Olvasásra nevelés és pedagógusképzés” témakörben. A téma megválasztását két megfontolás indokolta.
a) A radikális társadalmi és technikai változások (a műholdas tv adások hozzáférhetősége, a video készülékek elterjedése, képregények és érzelgős lányregények dömpingje, stb.) „eredményeként” alapvetően átrendeződött, meggyengült az olvasásra ösztönző motívumok sora. A régi módszerek már nem elég hatékonyak.
b) A Kelet-Közép-Európában, így hazánkban is lezajlott politikai változások lehetővé tették, hogy a pedagógiai kísérletek, újszerű módszerek ne csupán „felülről lefelé” terjedjenek, illetve ne csak a központi akarat szellemében működjenek.
Vagyis a megnövekedett intellektuális szabadság teszi igazán kívánatossá, hogy sokféle kezdeményezés, módszertani újítás jelenjék meg az olvasás megtanítása, fejlesztése és megszerettetése érdekében, s ráadásul éppen a pedagógusképző intézmények irányából. A kötet - két tematikus egységbe rendezett - 24 írása, három kivételével mind ezen a konferencián hangzottak el. Az itt közreadott írások a pedagógusképzés megújítását, frissítését is szolgálhatják.
Olvastad már? Könyvajánlások – gyermekszemmel. Nincsevics Klára szerk. Bp.: Pont Kiadó, 2009.
A szentendrei Pest Megyei Könyvtár 2001. tavaszán pályázatot hirdetett 10-14 éves fiatalok számára, hogy írják meg olvasmányélményeiket.
Ez a kötet a pályázatra érkezett legkiemelkedőbb írásokat tartalmazza.
Oporné Fodor Mária: Olvasási szokások a 17-18 évesek és a tantestület körében. In: Iskolakönyvtáros, 2001. 5. évf. 19. sz. p. 12.
Orbán Gyöngyi: Megértő irodalomolvasás. – Bp.: Holnap, 2003.
A cím arra utal, hogy ez a tankönyv a diákbefogadókat igyekszik jó olvasóvá nevelni. A könyv elsődleges célja nem az, hogy ismereteket közöljön az irodalomról, hanem a művek értő befogadásához szükséges képességeket kívánja fejleszteni.
A könyv egészében előtérbe kerül a felfedező gondolkodás, valamint az olvasás tapasztalatszerűsége. Így ez a könyv világ- és önmegértést tanít az irodalom értő olvasása révén.
Ortner, Gerlinde: Új gyógyító mesék. – Bp.: Magyar Könyvklub, 1997.
A szerző gyermekpszichológus, aki ezzel a mesegyűjteménnyel az iskolába való beilleszkedéshez szeretne segítséget nyújtani. A mesékkel a felnőtt és gyerek közötti párbeszédet könnyíti meg. Segít a konfliktushelyzetek megoldásában.
A könyv fő célja, hogy a szülő és gyerek kapcsolatát mindkét irányból előmozdítsa és hozzásegítsen ahhoz, hogy a felnőtt igazán megértse a gyerek érzelmeit.
Ötven nagyon fontos „gyerekkönyv”. Szerk. Borbély Sándor. – Budapest: Pannonica, 2000.
A könyv műelemzéseket tartalmaz. Előszavában ezt olvashatjuk: „Ez a könyv szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak szól. Felnőtteknek, akik közvetítik a gyerekkönyvet, akik kiválasztják, ajánlják, megvásárolják. Az efféle könyv kettős célt tűzhet maga elé: 1. Hogy felmentsen a könyvek elolvasása alól. 2. Hogy olvasásra biztasson. Az utóbbit szeretnénk elérni.”
Papp Gabriella: A tanulásban akadályozott tanulók és az olvasás. In: Könyv és Nevelés, 2010. 1. sz. p.
Az embereket mindig is foglalkoztatta a kérdés, hogy mit hagyhatnának örökül gyermekeiknek. Legyen szó az egyénről vagy a közösségről, a kérdés jelen volt, végig kísérte az életet. Hogy erre aztán az egyén milyen választ adott, az nagyban függött az érvényben lévő törvényektől, a társadalmi normáktól, a hagyományoktól, az egyének egymás közti viszonyaitól, az életük során szerzett tapasztalatoktól, jövőképüktől, csak hogy a legfontosabb tényezőket említsük. Elmondható, hogy az emberek szerették volna leszármazottaik számára az életet könnyebbé tenni, a rájuk váró küzdelmet minimalizálni, az életüket biztonságban tudni. Ennek érdekében – ha módjukban állt –, vagyont hagytak rájuk: ingóságot és ingatlant, tudást és kapcsolatokat. De ez nemcsak őseink esetében volt így, ez így van mind a mai napig. Szeretnénk, ha gyermekeink számára kevesebb megpróbáltatást hozna az élet, ha boldogabbak lehetnének, ha a lehető legkevesebb veszélynek lennének kitéve, s ha a rájuk váró megpróbáltatásokból győztesként tudnának kikerülni. Jelen tanulmányban a fenti kérdésekre a kultúra felől közelítve keressük a választ.
Péterfi Rita: A Harry Potter-nemzedék és a könyvek. – Bp.: Hatágú Síp Alapítvány, 2010.
Egy kérdőíves felmérés eredményeit közli, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy a 20-30 év közötti korosztály milyen olvasási és könyvvásárlási szokásokkal rendelkezik.
Péterfi Rita: A könyvtárhasználati szokások alakulása a számítógép- és az internethasználat tükrében
A szerző előadásában azt tárgyalja, hogy a digitális szakadék, később digitális megosztottság néven leírt jelenség a 21. század eleji Magyarországon is jelen van. A kulturális javak kumulálódásával a hozzáféréssel rendelkezők előnyei tovább növekedtek azokkal szemben, akik mindezen javakkal nem rendelkeznek. A megosztottság szélesedésének oka abban keresendő, hogy a hátránnyal bíró csoporthoz képest az előnyös helyzetben lévők nagyobb ütemben fejlődnek, vagyis a köztük lévő távolság, a megosztottság nem csökken. Különösen jelentősek ezek a hátrányok a kistelepülésen élők esetében.
Péterfi Rita: Mi a helyzet a szabadon választottakkal? A könyvtárba járó középiskolások és a könyvek. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2012. 1 sz. p.37-43.
Péterfi Rita: Az olvasás-szövegértésről két nemzetközi vizsgálat kapcsán – a PIRLS- és a PISA-vizsgálat magyar vonatkozásai. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2008. 5. sz. p. 16-25.
Péterfi Rita: Olvasásfejlesztés itthon és külföldön. Bevált módszerek, kipróbálásra érdemes módszerek. In: Könyv és Nevelés, 2008. 4. sz. p. 38-45.
Hogy egy országban a jólét és a jóllét egyszerre lehessen jelen, az nagyban múlik az oktatáson, többek között az írni és olvasni tudás színvonalán. Ezt felismerve már hosszú idő óta számtalan programot működtetnek szerte a világban, de mintha az utóbbi években ezek jelentősége növekedni látszana. A világ különböző pontjain zajló programoknak van egy közös pontja, amely egyre hangsúlyosabbá válik: vagyis hogy nem elég a gyerekekkel foglalkozni, hiszen szép számmal található a gyerekeken kívül szinte mindenütt olyan réteg vagy csoport, amely fejlesztésre, támogatásra szorul, ha az olvasni tudásról van szó. A már említett közös pont, a gondolati hasonlóság mindinkább azt jelenti, hogy a gyerek fejlesztése a szülők segítségével, az ő bevonásukkal történik. Ezekben az esetekben – mint majd jó néhány bemutatásra kerülő példában látni fogjuk – a családok olvasásfejlesztése történik, szülő és gyerek együttes bevonásával, közös tevékenységre ösztönzésével.
Az utóbbi években egyre gyakrabban jelezték a különböző típusú könyvtárakban tevékenykedő kollégák, hogy örömmel fogadnák olyan, az olvasásfejlesztéssel kapcsolatos ötletek, bevált gyakorlatok, módszerek bemutatását, amelyek megismerésével az ő munkájuk is hatékonyabbá válhatna. A külföldi szaksajtóban is egyre másra jelennek meg erről szóló írások, s a British Council és a Goethe Intézet is szervezett olyan tanfolyamot, továbbképzést, ahol a téma iránt érdeklődők közelebbről megismerkedhettek a külföldi tapasztalatokkal. Fontosnak tartjuk, hogy a már valahol kipróbált és bevált módszerek bemutatásra kerüljenek, hogy a hazai könyvtárak már a letisztult kezdeményezések honosításával foglalkozhassanak, legalább a kísérletezésre, próbálkozásra szánt idő részben csökkenthető, lerövidíthető legyen.
Jelen összefoglalás tehát azzal a szándékkal készült, hogy ezen példák közül a legfontosabbakat, a máshol még nem publikáltakat bemutassuk, s a lelőhelyek megadásával segíthessük a kapcsolatfelvételt, a tájékozódást.
A tanulmányban 2017-es olvasáskutatási eredményeket elemez a szerző. Hazai és külföldi olvasásfejlesztési példákkal segíti a pedagógusok és a szülők ez irányú munkáját.
A szerző tanulmányában az alábbi témakört járja körül: Az irodalmi olvasmányélményekben leképeződött emberi viszonyok és élethelyzetek, az irodalmi műtől eltávolítva, lehetővé teszik a szabad, felelősség nélküli véleményalkotást, a „gondolati kísérletezés” lehetőségét. A tanár személyisége egy ilyen légkör kialakításában meghatározó. Rugalmasság, vitakészség, érdeklődés fenntartása, az interaktív táblák, power pointos bemutatók, kiselőadások biztosíthatják az olvasás iránti igény növelését. Az internetet pedig sokszorosan be lehet vonni az órákba: a youtube-on látható felvételeket, a google-ban való keresést, a digitális olvasást.
Polcz Alaine: A gyógyító mese. Mondjunk-e félelmetes mesét? In: Fordulópont, 1999. 4. sz. p. 50-55.
Rodari, Giannai: A képzelet grammatikája. – Bp.: Pont Kiadó, 2001.
Gianni Radari könyvét nagyon sok nyelvre lefordították, világszerte szülők, pedagógusok tankönyve lett: ma már elképzelhetetlen, hogy ne ismerje ezt az alapvető művet az, aki gyerekekkel foglalkozik, aki gyerekekkel akar szót érteni. Ez a könyv nem a fölöslegesen okoskodó-tudományoskodó traktátusok stílusában íródott, hanem maga is gyönyörködtető, szórakoztató, elbűvölő olvasmány arról, hogy miként is férkőzhet közel a felnőtt a gyermek észjáráshoz, gondolkodásához – végső soron: a lelkületéhez. Mivel a gyerek a képzelete segítségével értelmezi a világot, Radari számára kézenfekvő, hogy a képzelet működésének titkait fürkéssze, és megalkossa a fantázia működésének, sőt fejlesztésének mindenki számára hozzáférhető, játékos enciklopédiáját. Aki ezt a varázslatos, lebilincselő könyvet elolvassa – megtanul olvasni a gyermekek gondolataiban, néha logikátlannak tűnő fantáziálásaiban; és ő is képes lesz megértetni magát a gyerekkel.
Sokan gondolják úgy, nem túlzás azt mondani, hogy olvasás nélkül pusztán csökkent értékű életünk lehet: nemcsak abban az értelemben, hogy kimaradunk a szépirodalom által teremtett világok megismeréséből, hogy nem jutunk hozzá az életünket befolyásoló alapvető információkhoz, de legegyszerűbb hétköznapi ügyeinket sem tudjuk elintézni a hivatalban, a postán vagy akár a boltban, vásárláskor. Mások azt mondják, ez már a múlt világa, egyre többen vannak, akik ismerik a betűket, de nem olvasnak vagy hiába olvasnak – mert nem értik a szövegek tartalmát –, mégis egész jól elboldogulnak az életben. Vannak, akik a kultúra teljes pusztulását látják az olvasás visszaszorulásában, vannak, akik a kultúra új korszakának kezdetét. Vitáznak az olvasás szerepéről filozófusok, neveléstudományi szakemberek, irodalmárok, pszichológusok, művelődéstörténészek, szociológusok, politikusok, tanárok és szülők. Az olvasással és nem olvasással kapcsolatban a sajtóban, weboldalakon de akár még a bulvárlapokban is legalább annyi közhelyet, mítoszt, babonát, megkövült véleményt és nagyvonalú felszínességet lehet olvasni, amilyen sokrétű az olvasás mint tevékenység maga.
Bármilyen népszerű – sőt már-már közhelyes – is ma a Gutenberg-galaxis pusztulásáról és ennek következményeiről beszélni, sokan vannak, akik nem osztják az aggodalmakat, sokkal inkább természetes változásnak tekintik az írásbeliség visszaszorulását, két értelemben is. Egyrészt azért, mert egyszerűen a technikai fejlődés következménye a hang- és képrögzítés megjelenése, s így a korábban a hang- és képrögzítés helyettesítésére is alkalmazott írásbeliség visszaszorulása. Másrészt azért, mert úgy vélik, a gondolkodás elsődleges eszköze nem az írás által közvetített nyelv, sokkal inkább a kép, a hang, az érzékelés, bármennyire uralja is világunkat a verbalitás.
Scheele, Paul: Villámolvasás teljes elmével. – Bp.: Agykontroll, 1995.
Agykontroll technikával tanít a könyv az úgynevezett fotóolvasásra.
Schlemmer Éva, Nemi szerepek és olvasási szokások. In: Valóság, 2002. 45. évf. 12. sz. p. 17-37.
Segített a könyv, a mese: Vallomások életről, irodalomról, olvasásról. Szer. Bartos Éva. – Bp.: Magyar Olvasástársaság, 1999.
A Magyar Olvasástársaság, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és a Könyvtárostanárok Szervezete 1997-ben országos pályázatot hirdetett „Segített a könyv, a mese” címmel. A pályázatra beküldött emlékezések, vallomások, történetek, esettanulmányok mind azt példázták, hogy az életben adódó kritikus válsághelyzetekből hogyan sikerült épp a könyvek, az irodalom, a mese segítségével kijutni, vagy másokat kijuttatni. Ezekből ad át egy csokorra valót nekünk ez a könyv.
A kötet bevezető tanulmánya (Bartos Éva: Éltető irodalom) a pályamunkák igazi értékének és jelentőségének megvilágítása érdekében röviden áttekinti az ember és az irodalom évezredes kapcsolatát, megmutatva az alkalmazott irodalom spontán és tudatos formáit, a gyógyító célú és a személyiségfejlesztő biblioterápia lehetőségeit az iskolában, családban, az öngyógyításban.
A záró tanulmány Pápayné Kemenczey Judit: Első olvasmányélményem és akinek köszönhetem) egy 10-14 éves gyerekek körében végzett, újszerű szempontrendszert érvényesítő olvasásvizsgálat eredményeit összegzi. Az egzakt vizsgálati tapasztalatok megerősítik és nyomatékosítják a bevezető tanulmányban felvetett, a pályamunkákban igazolt lehetőségeket, de a problémákat is, és aláhúzzák a felnőtt társadalom felelősségét.
Steklács János: Az olvasás kis kézikönyve szülőknek, pedagógusoknak: A funkcionális analfabetizmustól az olvasási stratégiákig. – Bp.: Okker, 2009.
A könyv szerzője a szülőket, pedagógusokat szólítja meg, széleskörű képet adva az olvasás, olvasástanítás hazai és nemzetközi kérdéseiről, aktuális helyzetéről. Írásaiból megtudhatjuk, hogy hogyan segítsük gyermekeinket szülőként, pedagógusként, hogy gyermekéveik alatt könnyebben tanuljanak, és felnőttként sikeresebbek legyenek a mindennapi életükben, eligazodjanak az információs, tudás alapú társadalomban, nagyobb eséllyel váljanak olvasó, gondolkodó, a világot értő, felelős felnőtté.
A tanulmány azokat a tényezőket boncolgatja, amelyek a jelenkor jól olvasóit megkülönböztetik a néhány évtizeddel ezelőtti jól olvasóktól. Gondoljunk csak bele, milyen különösen fontos üzenetet foglal mindez magában korunk olvasáspedagógiája számára. Az olvasó ember ideálja már nem annyira a betűvilágba feledkező, merengő, passzív, csendes ember, hanem egy kérdező, vitatkozó, érvelő, aktív lény, aki sokféle szöveget olvas, használ és felhasznál, aki felismeri, ha befolyásolni akarják a szövegeken keresztül, aki egész intellektusával és képzelő erejével olvas, aki azt olvas, amit akar, és úgy, ahogyan azt akarja.
Steklács János: Olvasási stratégiák tanítása, tanulása és az olvasásra vonatkozó meggyőződés. – Bp.: Nemzedékek tudása Tankönyvkiadó, 2013.
A kötet fő célja, hogy az elmúlt néhány év olvasási stratégiákra vonatkozó kutatásainak összefoglaló bemutatásával kiemeljen néhány fontos tényezőt, amelyek a magyar olvasástanítási rendszer tartalékát képezhetik. Igyekszik elemezni az olvasáskutatás tendenciáit, különösképpen pedig azokat az elemeket, amelyek hatékonyságát a szakirodalom igazolta, mégsem honosodtak meg hazánkban a jelentőségükhöz, a bennük rejlő lehetőségekhez képest. Mivel bizonyított mindezek pozitív hatása a szövegértési képesség fejlődése szempontjából, biztonsággal állíthatjuk, hogy a hazai kutatások, fejlesztések ezeken a területeken lényeges változást, előrelépést eredményeznek. Ennek feltétele, hogy meg tudjuk erősíteni mindezeket az elemeket az olvasástanítási rendszerünkben, a pedagógusképzés és -továbbképzés segítségével a tantervekben, az iskolai, osztálytermi gyakorlatban, továbbá az olvasástanítási rendszerünk, olvasásügyünk szereplőinek gondolkodásában.
A könyv először az olvasás, olvasástanulás fogalmának, jellemzőinek átalakulását tekinti át, amely az elmúlt két évtizedben minden eddiginél nagyobb mértékben változott, fejlődött, jelentősége olyan mértékben nőtt meg, amelyre eddig nem láttunk példát. Ezután az olvasás diszciplináris, tartalmi dimenziójának értelmezési lehetőségéről ír, később pedig a metakogníció és olvasás területét mutatja be. A következő teoretikus részben az olvasási stratégiák és a metakogníció fogalmát, a szövegértő olvasás képességének fejlődésére gyakorolt hatását mutatja be a külföldi és magyar szakirodalom segítségével. Az empirikus kutatásokat ismertető fejezetben részletezi annak a felmérésüknek az eredményeit, amelyet 400 negyedik osztályos tanuló bevonásával végeztek el abból a célból, hogy információt szerezzenek a korosztály olvasásra vonatkozó meggyőződéséről, illetve ezek összefüggéseiről a szövegértési képességgel, továbbá számos egyéb háttértényezővel. Ezt követően ismertetik azokat a kísérleti fejlesztő programokat, amelyeket az elmúlt években végeztek, megismertetve olvasóinkat az osztálytermi gyakorlatban alkalmazott olvasásstratégiai módszerük fő jellemzőivel. Elsőként kerül bemutatásra a Kecskeméten és környékén végzett olvasásstratégiai fejlesztő program. Ezután írnak az időkorlátos olvasásteszttel végzett követő vizsgálat tapasztalatairól, majd a Hargita megyei fejlesztő kísérletről, ahol egy kontrollcsoport, egy olvasásstratégiai módszerrel tanuló csoport és egy kooperatív tanulási technikát olvasásstratégiai módszerrel ötvöző csoport közreműködésével vizsgálták elő- és utótesztek segítségével a szövegértő olvasás képességének a fejlődését. A következő empirikus kutatást bemutató részben a leszakadó rétegek vizsgálatának szentelnek néhány gondolatot. Áttekintik, elemzik azoknak a felnőtteknek a helyzetét az írott nyelvhez kötődő képességeik, erre vonatkozó metakognitív tudásuk szempontjából, akik társadalmi szempontból peremhelyzetbe kerültek. Ismertetik egy büntetés-végrehajtási intézményben végzett kutatási projekt eredményeit, amely két fő pillére az írott nyelvhez és számolás- hoz kötődő attitűd, képességek vizsgálata, illetve egy olvasási stratégiák tanítását is magában foglaló kísérleti funkcionális alfabetizációs fejlesztő program, amit számukra dolgoztak ki. Ennek a kutatásnak az eredményeit szintén részletezve ismertetik, hiszen az előző kutatáshoz hasonlóan itt is alapkutatásról van szó, így talán a későbbi kutatások szempontjából is fontosak lehetnek az itt feltárt tények. Helyet kapott még a kötetben az ADORE kutatási projekt bemutatása, amelyet 14 ország kutatóival közösen végeztek azzal a céllal, hogy feltárják az olvasási problémákkal küzdő európai tizenévesek helyzetét, problémáinak főbb jellemzőit és kezelésük nehézségeinek, sikereinek okait. Az osztálytermi gyakorlat szintjén központi szerep jut itt is a metakogníciónak és az olvasási stratégiáknak, ezek tanításának; a bemutatásnál ezeket az elemeket helyezték vizsgálódásunk középpontjába. Ebben a részben több lehetőség nyílik arra is, hogy nemzetközi színtérre lépve világítsák meg Saját helyzetünket, a magyar olvasástanítási rendszer jellemzőit, fejlődési lehetőségeit. A felnőtt alfabetizációs programot, illetve az ADORE-projektet bemutató 5. és 6. fejezet eltér az addigi koncepciótól, ezek beillesztésével az volt a cél, hogy a vizsgált fogalmak megjelenésére, alkalmazására tágabb összefüggéseire mutassanak példát.
A könyv végén, szintetizálva a legfontosabb tanulságokat elemezik az elmúlt években végzett kutatások eredményeit, kísérletet téve arra, hogy a jövőben rejlő lehetőségeket körvonalazni tudják. A függelékben közzé teszik a metakognícióra épülő olvasásstratégiai program gyakorló pedagógusoknak készült leírását is, amely az osztálytermi bevezetést, alkalmazást hivatott segíteni. Több olyan segédanyag is helyet kapott még itt, amely hozzájárulhat az olvasás fogalmának korszerűsítéséhez az iskolai gyakorlatban.
Szávai Ilona: Kinek a dolga védeni a kultúrát, az olvasást, a könyvet? In: Könyv és Nevelés, 2011. 1. sz. p. 54-57.
Szávai Ilona: Olvasni jó! Tanulmányok az olvasás fontosságáról. – Bp.: Pont, 2010.
Szávai Ilona a könyvről: Lencsevégre kaptam egy képet a budapesti Hősök terén: a Fesztiválzenekar ünnepi szabadtéri koncertje alatt egy lány a földön ülve elmélyülten olvasott egy könyvet. Nem amolyan karcsú, utazásra való kiadványt, hanem egy vaskos regényt… „Mégis van remény?” – firkantottam a fotóra, afféle röpke képaláírásként.
Persze gyakrabban hangzik el, hogy a gyerek nem tud, nem akar olvasni, hogy baj van a szövegértéssel…
A Fordulópont eddig megjelent negyvenöt számában vissza-visszatérően, más-más szemszögből közelítve próbáltuk keresni a választ az aggasztó kérdésre: Miért (nem) olvas a gyermek? És a folyóirat tematikus számaiban bő évtizede sorjáznak a kérdések: Válságban az olvasás? Az olvasni tudás: hatalom? Kié a könyvtár? Kinek a dolga? – mármint az olvasás megtanítása, a könyv megszerettetése. Hiszen nincs olyan szülő, aki nem adna kisgyereke kezébe egy lapozható képeskönyvet… De az iskolában a gyerek nehezen tanul meg olvasni. Újabb és újabb irányzatok szerint változnak az írás-olvasástanítás módszerei, figyelmen kívül hagyva, hogy a kisgyermek idegrendszere ugyanabban a tempóban fejlődik sok ezer éve…
Tizenegy esztendő alatt felvetett gondolatokat, kérdéseket, válaszokat, felméréseket és megoldásjavaslatokat gyűjtöttünk össze ebbe a kötetbe, azzal a szándékkal, amely hajdan a folyóiratot is létrehozta: segíteni a gyereket, a szülőt, a gyerekekkel foglalkozó szakembereket. Az érvek és bizonyítások mellett (olvasni hasznos, fontos stb.) egy közérzet kiterjesztése volna a cél, amelyet természetes egyszerűséggel kellene megfogalmazni, (csak) ennyit mondva: olvasni jó!
Nagyon igaz amit Adamikné Jászó Anna ír: a szövegértés nemcsak direkt módon minél több szöveg olvastatásával érhető el, hanem szövegelemzéssel is, szövegalkotással, mesével és meséltetéssel is. Az anyanyelvi nevelést az ábécé megtanulásától az érettségiig kell tervezni. Ez a szemléletmód és az ezen alapuló gyakorlati megvalósítás a szövegértő olvasás fejlesztésére is áll. Mint ahogy az anyanyelvi nevelés nem lehet csupán a magyar nyelvet tanító dolga (mert hiszen akarva, nem akarva minden tanár beszéde-írása minta a tanulók nyelvi megnyilatkozásához), ugyanígy szükséges, hogy az iskola bármely szakos tanára feladatának tekintse a szövegértés fejlesztését is.
Szontagh Pál: Kiből lesz az olvasó? In: Könyv és Nevelés, 2006. 3. sz. p. 53-55.
A tanulmány az oktatás megújítását szorgalmazza olyan szempontból, hogy a pedagógusoknak nem a tananyagot kell tanítaniuk, hanem a gyerekeket, ráadásul másképpen, mint korábban.
A könyv szerkesztője írja bevezetőjében: Bizonnyal sokan rögtön a módszereket bemutató projektdokumentumot veszik kézbe, nyitják ki, gondolván, hogy ebből megtudják, hogyan és mit kell csinálniuk a szövegértés fejlesztése érdekében. E módszeréhes kollégák is találhatnak itt segítséget, de csak egy nem lezárt kínálat szintjén. Elkészült tanulmányainkban több szempontból tárgyaljuk a célokat, alapelveket, a szemléletformálás fontosságát. Ezek során megvalósítható ötletekkel is próbáltuk serkenteni a gondolkodást. A hogyanra viszont nincsen, nem is lehet konkrét válasz. Annak a konkrét helyzetből, a helyi vagy egyéni szinten átfogóbban és részletesebben megfogalmazott pedagógiai problémákból, azokhoz igazított célokból kell kiindulniuk. Ez már azt is magában foglalja, hogy a módszerek sem mind állandóak egy programban. Vagy teljesen eltűnnek, vagy előkerülnek, esetleg átalakulnak a program során.
Tószegi Zsuzsanna: Az új modus legendi: nemcsak a számítógép miatt változik a könyvolvasás. In: Könyv és Nevelés, 2001. 2. sz. p. 24-29.
Tószegi Zsuzsanna: Az olvasás trónfosztása? Adalékok a könyvből, illetve a képernyőről való olvasás kérdéséhez. In: Könyv és Nevelés, 2009. 4. sz. p. 26-38.
Tóth László: Az olvasás pszichológiai alapjai. – Debrecen: Pedellus, 2002.
Hogyan lesz az olvasni nem tudó gyermekből olvasni jól tudó diák? Hogyan tanul meg olyan szimbólumrendszert, ami ismeretlen volt addig számára? Hogyan ismeri fel a szavakat és miképp érti meg a szövegeket? Mik azok a pszichológiai mechanizmusok, amelyek ebben az összetett folyamatban közreműködnek? Ezek az ismeretek hogyan segíthetik a pedagógusokat az olvasás tanításában és a szövegmegértési képesség fejlesztésében?
A könyv ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kíván választ adni. Az olvasás elsajátításától a bonyolult szövegek megértéséig kalauzol. Sorra veszi mindazokat a fontosabb tényezőket, amik az olvasott szöveg megértésében szerepet játszhatnak. Célja egyfajta rendszerezésben bemutatni az olvasás szerteágazó jelenségkörének különböző területeit, tanulmányozni a pszichológiai kutatásokat, és e kutatások nyomán kirajzolódó a gyakorlatban is hasznosítható elvi megállapításokat.
A kötet elsősorban pedagógusok számára készült. Azoknak, akiknek foglalkozásukból adódóan napi feladatuk az olvasás tanítása, az olvasáson keresztül történő tanulás előmozdítása. Valamint azoknak, akik a hatékonyabb munka érdekében többet szeretnének tudni az olvasás természetéről.
Vajda Kornél: A funkcionális analfabetizmusról – talán egy kissé másképp. In: Könyv és Nevelés, 2007. 4. sz. p. 46-54.
Vajda Kornél: A gyermeki (ifjúkori) Olvasás paradoxonjai. In: Könyv és Nevelés, 2005. 1. sz. p. 53-58.
Vajda Kornél: Az olvasás és az olvasásra nevelés néhány problémája. In: Könyv és Nevelés, 2010. 4. sz. p. 70-73.
Valaczka András: Kötelező a kötelező? Mit gondolunk a házi olvasmányokról ma? In: Könyv és Nevelés, 2006. 2. sz. p. 12-16.
Voigt Vilmos: A mese neve. In: Fordulópont, 1999. 4. sz. p. 5-12.
Vraukóné Lukács Ilona: „Az olvasást előbb kell megszerettetni, mint megtanítani”. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros, 2010. 6. sz. p. 22-27.
A szerző olyan szóbeli és írott szövegértési képesség fejlesztését segítő elméleti megközelítést és feladatmintát állított össze, amely az OKM tartalmi keretével, valamint az alapdokumentumokkal harmonizál, és az alkalmazási dimenziót helyezi a fókuszba. A feladatok összeállításakor a mindennapi iskolai gyakorlatban hatékonyan alkalmazható, funkcionális nyelvészeti modellt használt.