Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma

Az mtd@ olyan, magánkezdeményezés alapján működő projekt, amelynek célja a magyarországi társadalomtudományi és történeti szociológia irodalom klasszikusainak, valamint az adott, hozzávetőleg 1945-ig terjedő időszak szellemi irányzatainak feltárása.

Az archívumban elsődlegesen azok munkái  szerepelnek akik

  • az adott korszak (társadalomtudományi) gondolkodásának neves képviselői
  • az adott korszak valamely szellemi irányzatát markánsan képviselik.
     

A projekt 2003-ban indult. Könyveit  2007 végéig a FSZEK portálján keresztül érhették el, ez azonban sem szakmailag, sem technikailag nem bizonyult megfelelőnek, így 2008 elején az MTDA önálló portállá alakult. Megújult, folyamatosan bővülő felülete szebb, informatívabb és emeltebb szintű szolgáltatást biztosít használóinak. Évente jóval több, mint 200 könyvvel gyarapszik, mintegy 40000 oldal terjedelemben.
2009-ben az MTDA elindította a "Cikkarchívum"-ot. (CIKKA) A könyvek publikálása mellett, s egyre nagyobb mértékben a releváns folyóiratcikkek feltárását is biztosítják, kiváltva ill. pótolva ezzel egy történeti-szociológiai bibliográfiát, illetve annak hiányát. Az archívum jelenleg 443 szerző több mint 1000 cikkét tartalmazza, melyek a szerzők betűrendjében műveik teljesszöveges változatának csatolásával olvashatók.

 

http://mtdaportal.extra.hu